Amikor már nem anya az ANYA…

2011 július 22. | Szerző: tibet69

Az ember elborzadva hallgatja, s könnyekkel fűszerezett indulattal nézi, de nem érti. Ha nem kell, ha képtelenek vagyunk rá, hogy azzá legyünk, akkor miért? Mert legyen véres háború, vagy akár nyomorba taszító
béke, ami testünkből nő ki, szentebb mindennél ezen a világon. Nem kell alantas módon félrelökni, rideg tekintettel örökbe adni, és nem kell hideg szívvel megölni. Az emberfia kesereg, és felötlik elméjében a kérdés: Hol van az a pont, amikor már nem anya az ANYA? Adózzunk hát ezzel a néhány sorral minden sorsára hagyott, vagy megölt gyermeknek…

Nem kívántam Létezésem,

nem vártad az érkezésem,

gyűlölted, ha rezdülök,

s vadul tépted köldököd.

Dohányfüsttel körbefontál,

mind összes nap elátkoztál,

Istenidhez imádkoztál,

s halálomért fohászkodtál.

És én mégis megérkeztem,

még ha nem is vágytál engem.

de rettenet e Kaloda,

kérlek ne tégy be Oda.
Anyám, ne tégy be Oda.

Olvasókuckó

2011 július 21. | Szerző: tibet69

 Az Olvasókuckó egy kedves ismerősöm oldala, ahol minden irodalmat szerető ember találhat magának megfelelő olvasnivalót, érdekességeket. Kérek mindenkit, aki érdeklődik a téma iránt, látogassa meg az oldalt, mely még csak most indult, s szerkesztés, fejlődés alatt áll.

Ma megcsinálom!

2011 március 26. | Szerző: tibet69

A férfi hosszasan pihentette szemeit a bank bejáratán, s közben szinte tudat alatt azt számolgatta, hogy mennyien jönnek ki, és mennyien mehetnek be. Aztán körbevizslatta az épületet. Persze az elmúlt jó néhány hétben, már sokadjára. Térfigyelő kamerákat keresett, vagy bármit, ami kompromittálhatná. Tenyere izzadt, vérnyomása egekbe szökött. Sőt, inkább már a csillagokon is túl. Levegőt szinte nem is kapott. Így kigombolta ingjén a legfelső gombot, majd a mellette ülő alakra pillantott, ugyanis egy tűzpiros Saab adott neki, és a volánnál ülőnek alkalmi „búvóhelyet”. 

– Na? – kérdezte a férfi. – Húzod még? Netán készen vagy rá? Hetek óta tervezzük, itt az idő, mert ha halogatod, túl késő lesz, és oda a lehetőség. Te is láttad a neten. Most tiszta minden.

– Megcsinálom. Ma megcsinálom, csak ideges vagyok – lihegett a férfi. – Még egy perc, és megyek.

– A sapkát tedd fel. Nehogy felismerjenek, ha mégsem sikerül.  A papír megvan?

– Meg.

– És az? Az nálad van?

– Igen.

– Aztán ha használni kell, ne kapkodj, mert elsülhet rosszul is. És akkor annyi.

– Vigyázok. Mindenesetre a motor járjon. Szóval érted. Ha nem úgy sikerülne.

Azzal a férfi feltette a fekete kötött sapkát, még riadtan társára pillantott, aztán kiszállt az autóból, és a bank felé vette az irányt. Jobbra nézett, balra nézett, s ahogy araszolta élete leghosszabb métereit, egy épp arra járó rendőrautó majd’ elütötte. Megtorpant. Még a lába is belezsibbadt. Állt ott pár tétova másodpercet, és abban a pillanatban majdnem visszafordult. Aztán hátranézett, mire társa bátorítóan biccentett, hogy menjen. Így folytatta útját. Aztán vett egy nagy levegőt, és határozott léptekkel, de nem feltűnően belépett a bankba. Nem voltak túl sokan. Nem is bánta. Az őr viszont nem az a kis nyüzüge volt, aki eddig. Egy jó nagy állat álldogált az ajtó mellett. Megrémült, de már semmi sem érdekelte. Helyzete kilátástalannak tűnt, ezen dolgozott már régóta, így minden mindegy alapon a pénztárhoz lépett. A gesztenyebarna hajú, zöld szemű hölgy ránézett, mire ott, nyomban elállt a szava. Bátorsága elillanni látszott, de erőt vett magán, és átnyújtotta a kis papírkát. A pénztáros értetlen ránézett, majd a papírra, ő meg izzadni kezdett, s önkéntelen az őrre pillantott, aki fel is figyelt gyanús viselkedésére.

– Kérem olvassa el észrevétlen, és ne sikoltson… – kezdett hozzá a hölgy, de abban a pillanatban, talán ösztönből, talán félelemből, talán oktondiságból mégis felsikoltott, mire a férfi nyomban belső zsebébe nyúlt, de amiért nyúlt, kivenni már nem volt ideje, mert az őr hátulról vesén rúgta, majd földre rántotta, és fejébe nyomta a fegyverét.

– Ne mozdulj, rohadék, mert kiloccsantom az agyad!!! Mit nyúlkálsz itt? Mutasd! – azzal másik kezével benyúlt a szerencsétlen zsebébe, és kivett egy kis dobozkát. Nem értette. Ékszerdoboznak tűnt. Hüvelykujjával felpattintotta, hát két igazán szép, metszett jegygyűrű volt benne. A reszkető férfira nézett, aki mozdulni sem mert, aztán a pénztárosra, aki mosolyogva is, meglepetten is elkezdte a papírlapon lévő szöveget hangosan felolvasni.

– Kérem olvassa el észrevétlen, és ne sikoltson. Az internetes közösségi oldalain láttam, hogy már nincs kapcsolatban. Őrülten szeretem magát, és már nem bírom tovább. Megvettem a gyűrűket is, persze találomra, hisz kecses kis kacsója méreteit nem ismerhetem. Kérem, ne törje össze a szívem, legyen a feleségem…

A hölgy elnevette magát, az őr meg zavartan felsegítette az imént letaglózott Rómeót. Júliája pedig ismételten felkacagott, majd kimászott a pénztárablakon, odarohant hozzá, megcsókolta, és elkiáltotta magát.

– Igen!!!

Leánykérés magyar módra

2011 március 25. | Szerző: tibet69

A lány szemeibe könny szökött, melyek úgy gördültek alá, mint féltve őrzött igazgyöngyök. Próbálta remegő ajkaival megformálni a szavakat, hogy mennyire szép mind ez, mire a fiú letérdelt, és az ujjára húzta a gyűrűt, a pityergő lány, meg az övére. Aztán ajkuk összeért, és már nem féltek. Nem érezték a hideget sem, csak boldogok voltak. Csak így, olyan kis magyarosan. Olyan kis egyszerűen. Mert ez a nap volt a legszebb eddigi életükben. Nem volt semmi bűbáj, semmi rózsaszín csicsa, és nem volt gyémántgyűrű sem. Mégis szép volt a leánykérés magyar módra.